ImageA mandala nem más, mint a mindenség, valamint a hindu illetve buddhista istenek ábrázolása, egy szakrális jelkép.
Maga az elkészítési folyamat is egy különleges, meditatív eljárás. A mandala szó a szanszkritból (ősi indiai szent nyelv) származik, jelentése kör, ívszelet, korong.
Ezzel a külső látható világot is, valamint a tudat és a test belső világát is szimbolizálja. Eredetét leginkább Tibethez és Indiához köthetjük, de Nyugat-Európa országaiban is elterjedt a mandalafestés, elsősorban az oktatásban és terápiás célokkal használják. Az építészetben is megtalálhatóak, gondoljuk a gótika színes rózsaablakira.

A lényeg

A mandala elkészítésének célja a belső harmónia megtalálása, megnyugvás, gyógyíthatjuk vele testünket, lelkünket, kikapcsolhatunk, de ajándékként is remekül funkcionál.
A készítés menete
tovább »
szerintünk: (0/5)
szerintetek: (5/5)

Tanács a televíziózással kapcsolatban
 (Roald Dahl versének fordítása)

 Az a legfontosabb dolog
(A gyerekekre gondolok),
Hogy SOHA, SOHA nem szabad,
Hogy tévémûsort lássanak –
Sõt, legjobb, ha a bárgyu láda
Már be sem kerül a szobába.
Amerre csak jártunk, a tévét
A gyerekek szájtátva nézték.
Két-három óra meg se kottyan,
Csak néznek, míg a szemük kipottyan.
(Múltkor is láttunk egy helyen
Tíz szemgolyót a szõnyegen.)
Csak ülnek, néznek, néznek, ülnek,
Míg hipnózisba nem kerülnek,
S a sok szennytõl, mit egyre néznek,
Olyanok lesznek, mint a részeg.

2 komment

Címkék: vers irodalom

Tehát folytassuk:

4. Szavazás

A cikkek alatt időnként megjelenik a követkető szöveg
szerintünk és
szerintetek- itt lehet véleményt nyilvánítani, osztályozni 1-5-ig a cikket. Nem tetszett 1-es, nagyon tetszett 5-ös. Látható az eredmény.

5. Inda fotók

Jobb oldalon fenn található fotók. A nyilra kattintva lehet továbbítani, ha pedig a képre kattintunk, akkor nagyobban is meg lehet nézni. Ha vannak jó képei, amik kapcsolódnak a blog témájához, beküldheti és itt közzéteheti! Várjuk!

6.Tartalom és archívum

Ha felkerül egy új cikk a blogra, annak címe itt megjelenik. A címre kattintva bármelyiket meg lehet nézni. Természetesen az összes cím nem látható, erre való a - lejjebb található- archívum. Itt hónapokra bontva olvashatók visszamenőleg is a cikkek.

Az oldal legalján van a következő oldal> felirat, itt is lehet menni visszafelé.

7. Olvasd el!

Itt lehet beküldeni a szerkesztőknek levelet, illetve jelentkezni a Segítsük egymás! mozgalomba.

8. Rovatok

Önmagáért beszél, egy-egy rovatba tartozó cikkek gyűjteménye. Rákattintva csak azok jelennek meg.

9. Vélemények, hozzászólások

Itt jelennek meg a Szólj hozzá alatt beírt vélemények.

10. Hasznos linkek

Igyekszünk olyan linkeket összegyűjtetni ami érdekes lehet. Rákattintva arra a honlapra jutunk, aminek a címét föltettük. Lehet ajánlani is hasznos vagy érdekes honlapot a szerkesztőség címén.

11. Cimkefelhő

Minden cikket ellátunk kulcsszóval. Ezek bekerülnek a cimkefelhőbe. Az utánuk lévő szám a darabot jelenti. Pl.:program(5) azt jeleni, hogy ebben a témában 5 cikk van. Kicsit átfed a rovatokkal.
Legalúl a Címkefelhő szóra kattintva nagyobban is megjelenik.

12. Keresés

Szavakra is rákereshetünk a blogon belűl.

13. Eltévedtem

Már nem is tudom hol járok, össze-vissza kattintgattam. Ismét egy katt, de most fönt a blog nevére (Mi újság a Folyóka utcában?) és máris a címoldalon vagyok!

Jó szórakozást!


Ha van kérdése tegye fel, szívesen válaszolunk. Várom azt is, miről olvasna szívesen a blogon. Ajánlom a Szólj hozzá!-t.

Amennyiben hasznosnak ítéli a cikket kérem, értékelje!

szerintünk: (0/5)
szerintetek: (5/5)

Tudósító 2008.05.10. 16:01

Pünkösd

A pünkösd egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek eljövetelének emlékét üli meg.

A Szentlélek megszállja az apostolokat. Kép a Bamberg Apocalypse-ból

Húsvét után az ötvenedik napon tartják. Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep. Tertullianus régi ünnepnek nevezi, tehát az apostolok idejéből való. A katolikus egyházban van vigíliája böjttel, amelyen keresztvizet szentelnek. A bérmálás szentségét pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban. Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik.


Tudósító 2008.05.10. 08:56

Folyóka

kisebb méretü, sekélyebb nyitott csatorna az esőviz elvezetésére.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Érdemes beleolvasni!
Részlet Veress Árpád: Ördögoldal című, a Püski Kiadó gondozásában 2008-ban megjelent novelláskötetéből.
 
Bella néni
 
A kitelepítés egyik, talán legszomorúbb emléke ez az ódivatú, furcsa figura. Gazdag zsidó öz­vegyeként egy négyszobás lakásban lakott Budán. Naponta - a hasonló életet élő barátaival - ká­véházakban, de leginkább a Vörösmarty téri Gerbeaudban üldögélt. Ott beszélték meg a vi­lág dol­gait és közben erősen dohányzott. Remegő kézzel egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá. Kora meghatározhatatlan volt – talán úgy 50 éves lehetett. Ruhatárát tekintve pedig tény­leg egy csudabogár volt. Általában fekete vagy sötétszürke, testreszabott selyemruhát hordott, a legnagyobb melegben is hosszú ujjú, magas nyakú kivitelben.
Az arca mindig vastagon be volt púderozva, és a szemöldökceruzát is állandóan használta. Beszéde, hanghordozása kicsit egy múltszázadból itt felejtett nagypolgári dáma, és egy pi­pis­ke­dő elkényeztetett színésznő keveréke volt.
Őt is elérte a lakástulajdonosok és az akkori időkben gyanús elemeknek járó kitelepítési végzés. 1951-ben lekerült, levitték egy elhanyagolt tanyára, ahol természetesen nem tudta ma­gát feltalálni. A környezete kihozott belőle egy erős depressziót, amely lappangó módon sze­rin­tem évek óta megvolt már nála.



E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szûljön meg az anyád!
Egyszer szûljön égõ házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!

Ellenség ha elõdbe áll,
hét legyen, kit elõtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdõségnek,
egy, kit õse bõgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!

Szólj hozzá!

Címkék: zene

Szobám falát a 6:3, az "Évszázad mérkőzése" játékosainak korabeli, egyedülálló (azt hiszem, csak neme van meg) grafikai emléke díszíti. Az ötvenes évek kiváló művészei készítettek ceruzarajzot az aranycsapat kitűnőségeiről - közöttük az egyik legjobban sikerült Hidegkúti Nándor portréja. Vele ülök a rádiósszobámban az egykor volt nagyságok képe alatt. A múltat idézzük...

Óbudáról indult el a rongylabdával - kezdi a történetet Nándi. Hétéves lehettem, amikor arra ébredtem, hogy édesanyám a harisnyáját keresi. Én azt a párnám alatt rejtettem el, de már korántsem harisnyaként, hanem egy vadonatúj rongylabda alakjában. Az Újlaki Téglagyár környékén a grundon ez volt a legnagyobb érték, a rongyokból, a hazulról szerzett használt anyagokból összegyúrt átzsinegelt, kis kerek labda, amelyhez a harisnya volt a legalkalmasabb nyersanyag. Mit mondjak, elég kíméletlen módon csentem el édesanyámtól!!

süti beállítások módosítása