Ádvent Óbudán

 Szombat délután kezdetét vette az egész hónapot átölelő ádventi rendezvénysorozat a városrész főterén. A fiatalokat és vállalkozó szellemű felnőtteket kivilágított jégpálya várja az önkormányzat előtt.

November utolsó szombatján az óbudai Fő térre több százan látogattak el, hogy az önkormányzat támogatásával felépített jégpályát megnézzék és birtokba vegyék. Miként tavaly-, idén sem kell a korcsolyázásért fizetni, a pálya ugyanakkor kétszer nagyobb, mint egy évvel korábban. Az érdeklődőket ajándék forró ital várta.

Az eseménysorozat megnyitóján Bús Balázs polgármester arról beszélt, hogy a karácsonyi várakozás időszaka évtizedekkel korábban szürke volt és fénytelen; most azonban már, nemzeti hagyományainknak megfelelően, méltó módon készülhetünk a karácsonyra.

Szavainak megfelelően színes forgatag töltötte meg a teret, a színpadon pedig egymást váltották a fellépők, végül a Ghymes együttes adott ízelítőt karácsonyi repertoárjából.

A december 21-ig tartó programsorozaton mások mellett fellép a Budapest Ragtime Band, a Vivat Bacchus énekegyüttes, a Napra, a The Bells, Torres Dani, Szalóki Ági és a Csík Zenekar Ferenczi Györggyel.

 

forrás:obuda.hu

Az első vasárnap angyala

Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Rónai György:Advent első vasárnapja

 

 

Gyerek- és diákfoglalkozások a Kiscelli Múzeumban

 Az óbudai Kiscelli Múzeum és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem művészettörténeti tanszéke közreműködésében létrejött foglalkozássorozatot szeretnék figyelmükbe ajánlani.

Általános iskolai és gimnazista tanulók számára állítottuk össze szórakoztatva oktató programjainkat. A játékos, párbeszédre építő tematikus foglalkozásokat az egyetem korszerű múzeumpedagógiai ismeretekkel rendelkező hallgatói vezetik.

 

DIVAT ÉS TRADÍCIÓ

Új időszaki kiállítás a Kiscelli Múzeumban

Képek és tárgyak kihaló mesterségek és kortárs designerek műhelyeiből

2008. november 14. – 2009. január 14.

A 444, 1564 és 2008 között eltelt 444 évre utal.
4 kiállító, Eleőd Ákos, Gaál József, Gellér B. István, Szurcsik József
4+4+4 társkiállító, meghívásos és nyílt képzőművészeti pályázaton kvalifikált névsor: Árvay Zolta, Basa Anikó, Birkás Babett, Hafner Mónika, Juhász András, Kalmár Mónika, Lénárd Anna, Lugossy Mária, Mészáros Márta, Örkényi Antal, Szalay Péter, Tóth Anna

Időpont: 2008. december 28., 10:00
Helyszín: Kiscelli Múzeum - 1037 Budapest, Kiscelli u. 108. (430-1076, fovarosikeptar@mail.btm.hu)
További információ: http://www.btmfk.iif.huA kiállítás, s a kapcsolódó művészeti események középpontjában Michelangelo halálának és Shakespeare születésének történelmi közelsége, illetve az erről való megemlékezés áll; a két művész-óriás munkásságának jelentősége alkalmat ad arra, hogy a koncept mentén a Művészetről, a Művészetnek az emberiség történetében betöltött kiemelt szerepéről gondolkozzunk el.

Megtekinthető: 2008. november 21-től 2008. december 28-ig, hétfő kivételével mindennap 10.00-16.00-ig

Tudósító 2008.11.24. 15:22

Madaraink

Egy szép elektronikus könyvet ajánlanék mindenkinek, aki szereti a könyveket is és a madarakat is.

szerintünk: (5/5)
szerintetek: (0/5)

Az előadás témája a római kori Aquincum kutatásainak kezdete, az első ásatások története korabeli fotókkal, metszetekkel illusztrálva.

Időpont: 2008. november 29., 14:00
Helyszín: Aquincumi Múzeum III. ker., Szentendrei út 135. szám alatt lévő kiállító épületeMÚZEUM- ÉS KUTATÁSTÖRTÉNETI ELŐADÁS AZ AQUINCUMI ÁSATÁSOK KEZDETÉRŐL
2008. 11. 29., 14.00
Helyszín: Az Aquincumi Múzeum III. ker., Szentendrei út 135. szám alatt lévő kiállító épülete

Aquincum régészeti kutatása immár több, mint 120 éves múltra tekint vissza, ezen kutatástörténet bemutatására vállalkozik az előadás. Szó lesz Óbuda régészeti emlékeinek első kutatóiról, arról, hogy miként fogadták a szenzációs leleteket a Habsburg udvarnál és a szállóigévé lett „magyar Pompeii” kifejezésnek is utánajárunk.
Aquincum számos művészt is megihletett és népszerű kirándulóhellyé is vált. A századforduló után számos híres tárgy, régészeti emlék (pl. a víziorgona) került elő, ennek történetét is megismerhetik az érdeklődők.

 
Időpont: 2008. november 24., 17:00
Helyszín: Pedagógiai Szolgáltató Intézet (Bp. III. ker. Szérűskert utca 40.) (368-9400, pszi@kszki.obuda.hu)

A III. ker Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, a Pedagógiai Szolgáltató Intézet és a Óbuda–Békásmegyer Nevelési Tanácsadó tisztelettel meghívja a leendő első osztályos szülőket, és minden kedves érdeklődőt
2008. november 24-én (hétfőn) 17 órakor
tartandó
SZÜLŐI FÓRUMRA, amelyet a beiskolázással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról és az iskolakezdés feltételeiről tartunk.

Előadók:Boda Károlyné
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Oktatási és Kulturális Főosztály
osztályvezető-helyettes

dr. Brányi Olga
Óbuda–Békásmegyer Nevelési Tanácsadó
pszichológus
Az előadást követően egyéni konzultációt biztosítunk az előadókkal, pszichológusokkal, szaktanácsadókkal.

Kérjük, hogy részvételi szándékukat jelezzék a 368-9400-as telefonszámon, vagy e-mailen: pszi@kszki.obuda.hu
A változtatás jogát fenntartjuk, kérjük, kísérjék figyelemmel intézetünk honlapját: www.pszi03.hu
A rendezvény helyszíne: Pedagógiai Szolgáltató Intézet (Bp. III. ker. Szérűskert utca 40., Kaszásdűlő, a Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskolával közös épületben.
A rendezvényen a részvétel ingyenes!

süti beállítások módosítása