Amiről az alábbiakban  írunk, az nem a III. kerületben található, de elég közel van hozzánk, mondhatjuk, hogy a szomszédban, és elég "nagy dolog", mégis szinte alig tudnak róla az emberek.

A helyszín a Malom-tó környéke, ez a Lukács fürdő Frankel Leó úti bejáratától kb. 50 méterre van. A hely története több száz évvel ezelőtt kezdődött, Mátyás király idejében már lőpor-malmok működtek itt.

A tavacskát tápláló forrásbarlang levegős járatait az 1800-as években egy helyi patikus, Molnár János kezdte el kutatni. Az 1950-es években próbálták feltárni a vízalatti járatokat is, de az akkori technológia alacsony színvonala miatt nem jártak sikerrel.
Később, ahogy a könnyűbúvárkodás fejlődött, megjöttek az első sikerek is: az 1970-es években néhány száz méter hosszúságú járatot fedeztek fel, ennek a mélysége elérte a 40 métert. Majd 2002 végén jött az áttörés egy véletlen felfedezéssel: feltártak egy új átjárót, ami mögött közel 6 kilométernyi járat bukkant fel, és még mindig van felfedezetlen szakasz, csakhogy egyre nehezebb a kutatás. Persze itthon nem lett vezető hír a felfedezésből. Miért is érdekelné az embereket egy olyan forrás, ami ha Budapesten a Duna mindkét partján  csak gyógyvíz-szállodák és gyógyfürdők állnának, akkor is mindegyiket el tudná tiszta vízzel látni? Arról nem is beszélve, hogy a vízbázisok várhatóan egyre fontosabbak lesznek, bizonyos vélemények szerint a jövő háborúi ezekért fognak folyni, barlangunk pedig semmilyen kezelésre nem szoruló ivóvízzel van teli...

Az alábbi levelet írta blogunknak Rutkai Bori a vacka dalok énekese. Gondolom azért talált meg bennünket, mert olyan sokan szóltak hozzá a Vacka rádiós blogbejegyzéshez.

Sziasztok!
Itt Bori ,aki énekli a vacka dalokat. Decembertől kezdünk koncertezni velük, ha szeretnétek kapni friss infókat, akkor a www.speckojedno.hu oldalon a  oncert&else menüben iratkozzatok fel a hírlevélre, illetve u.a-on a menüponton folyamatosan frissítjük a saját és vackás koncertjeinket plusz hamarosan a speckojedno oldalra teszünk még vacka menüpontot is.
puszi

Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az ún. Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára kizöldültek. Ebből a jövő évi termésre következtettek, de kuruzslásra is használták, a beteg állatokkal etették fel. Később e szokás átlényegült, kapcsolódott a keresztény liturgiához: a karácsonyi oltárt díszítették fel a Luca-búzával, vagy az ünnepi asztalra tették. Egyes vidékeken kék szalaggal kötötték át, sőt égő gyertyát is helyeztek közéje. Zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését volt hivatott hirdetni, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezte.
Az ősi hiedelem szerint e napon tilos volt a lányoknak, asszonyoknak dolgozniuk. Ha ezt a parancsot megszegték, súlyosan megbűnhődtek.

A lucázás a köszöntő szokások közé tartozik. Dél-Dunántúlon Luca napjának hajnalán kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. Dünnyögve előadott verses mondókájuk a kimondott szó erejébe vetett hitet is bizonyítja. A háziasszony vízzel fröcskölte, kukoricával öntötte le őket, s ezt utána libáival, tyúkjaival itatta, etette fel. "Kity-koty-kity-koty" volt a köszöntő kezdő sora, innen származik a kotyolás kifejezés. A jókívánságokat a gazdaasszony kaláccsal, kolbásszal, esetleg aszalt szilvával köszönte meg. Az alábbi versrészlethez hasonlított a mondókájuk, amelyben számbavették a háztartás és a gazdaság dolgait.
 
Luca, luca, kitykoty,
Sok csibe, lúd keljen,
Aludttejes köcsög
Száradjon a kerten,
Vetés, virág megeredjen,
Luca, luca, kitykoty
Luca, luca, kitykoty,
Vizük borrá váljon,
Hosszú kolbász,
Hurka
Lógjon a padláson,
Házuk népe bajt ne lásson,
Luca, luca, kitykoty.

(Bárdosi Németh János: Lucázás)
Ha nagy rendetlenség, sok szemét van a szobában, azt szokták mondani: Olyan a ház, mintha lucáztak volna. A szólást magyarázza, hogy a lucázók fát vagy szalmát hoztak magukkal, amit szétterítettek és ráültek.

A legnevezetesebb népi szokás az ún. Luca székének faragása.

„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”

 

A naptár november 11-én Márton napot mutat.

Szent Márton (Jeles Napok)

Márton-nap (www.unnep.eu)

 Gyerekeknek ajánljuk az alábbi zenéket, mondókákat:

Márton napi rendeznényekről olvashatunk az Óbuda blogon.

Néphagyományok Márton napján. Szent Márton élete és legendája

Szent Márton püspök 316-ban (vagy 317-ben) született a Római Birodalom Pannónia tartományában, római katonatiszt fiaként. Szülőhelyeként Savariát jelölik meg. Szülei néhány évvel később Ticiniumba (Pavia) költöztek. Márton 328-ban – szülei tiltakozása ellenére – katekumen (hitújonc) lett. 331-ben sorozták be a római hadseregbe, és mint lovas testőrtisztet Galliába vezényelték.

A legenda szerint 334-ben a galliai Ambianum (Amiens) városkapuja előtt találkozott egy fázó koldussal. Köpenyét kettéhasította és egyik felét a koldus vállára terítette. A következő éjszaka álmában megjelent Krisztus a fél köpenybe burkolózva, mert ő volt, akit koldusnak vélt.

Márton hamarosan kilépett a hadseregből, és 334 táján megkeresztelkedett, majd téríteni indult kelet felé egészen a Dunántúlig. Hazatérve édesanyját is megtérítette. 359-ben Poitiers közelében telepedett le, hogy Hilarius püspök mellett lehessen. Turones (ma: Tours) városának polgárai 371-ben püspökké választották. A város mellett kolostort alapított, ami a középkorban Franciaország egyik vallási központja lett. Hívei és szerzetesei tiszteletétől övezve halt meg 397-ben. A hagyomány szerint november 8-án hunyt el, és november 11-én temették el. Temetésének időpontja vált emléknapjává. Szent Márton volt az első olyan szent, aki nem mártírként halt meg.

Kisgekkó ítra

2008. november 12. és 18. között a világ számos országában rendezik meg a Nemzetközi Babahordozó Hetet. A MAMAMI internetes közössége színes programsorozattal csatlakozik a kezdeményezéshez.

A mindenszentek vagy mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul festum Omnium Sanctorum) keresztény ünnep, amelyet a katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban más napokon tartanak a valaha élt igaz emberek tiszteletére.

A halottak napját előzi meg. Estéjét a halottak estéjének (vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére. A mindenszentekhez és a halottak napjához kötődő szokásokat nem csak a hithű keresztények gyakorolják.

Magyarországon több évtizedes szünet után 2001-től újra munkaszüneti nap.

forrás:wikipédia

Idén ősszel második alkalommal hirdeti meg Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a veszélyes hulladékok ingyenes begyűjtését a lakosság részére.

 

Újra leadhatják rossz háztartási gépeiket és veszélyes hulladékaikat!

2008. november 8-án a kerület déli részén jelöltünk ki begyűjtő pontokat, ahol 8 és 14 óra között bárki leadhatja működésképtelen, vagy leselejtezett elektromos és elektronikai hulladékát, használt gumiabroncsokat és az alábbi típusú veszélyes hulladékokat:

-          savas akkumulátorok,
-          szárazelemek, gombelemek,
-          fényforrások,
-          folyékony és szilárd növényvédő-és rovarölőszerek,
-          lejárt szavatosságú gyógyszerek,
-          festék és lakkmaradékok, szerves oldószerek, festékes textíliák - ecsetek,
-          festékespatronok
-          fáradt olaj, olajszűrők, levegőszűrők, olajos textíliák, olajos flakonok,
-          használt sütőzsírok és olajok

Helyszínek       2008. november 8. (szombat) 8-14 óráig:

1.         A Szőlő utcai nagy parkolóban, a szelektív hulladékgyűjtő sziget mellett

2.         A Kolosy téri parkoló (a piac előtt)

3.         A hegyvidék buszvégállomásai: a 137-es busz Erdőalja úti végállomása; a 137-es busz Máramaros úti végállomása; a 37-es busz Jablonka úti végállomása

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata együttműködő partnere az E+E hulladék ingyenes begyűjtésben az ÖKOMAT Kht. a használt gumiabroncsok ingyenes begyűjtésében a Körkoor Kht.

Kérjük, éljenek a lehetőséggel környezetünk tisztasága és megóvása érdekében!

forrás:http://www.obuda.hu/

süti beállítások módosítása