Lényegében lőttek az összefüggő budai villamoshálózat kialakításának, az ehhez várt ötmilliárd forint uniós pénztől pedig elbúcsúzhat Budapest. A főváros és a II. kerület egymásra mutogat, közben lejár a pályázati határidő.

 

 

Az önkormányzatok egymásra mutogatása miatt lényegében már most meghiúsultnak tekinthető a budai fonódó villamosvonalak nevű projekt, amelynek lényege, hogy összekötnék az Óbudáról induló 17-est a 61-es, illetve a 19-es villamossal, így átszállás nélkül lehetne eljutni a III. kerületből Kamaraerdőig.

A II. kerület nem ért egyet a fejlesztés jelenlegi terveivel; Láng Zsolt (Fidesz) polgármester hétfői tájékoztatóján azt közölte, javasolják, hogy a beruházás részeként rendezzék a Lukács fürdő könyékét, a Zsigmond teret, újítsák fel a Frankel Leó utca és a Bécsi út kockaköves szakaszát a sínekkel együtt. A városrész emellett nem támogatja, hogy a Margit híd budai hídfőjétől a 17-es villamost a Bem rakparton át hosszabbítsák meg a Batthyány térig, a 19-es végállomásáig. A II. kerület nélkül a projektet nem lehet megvalósítani, tulajdonosként, közútkezelőként és szakhatóságként ugyanis szükség van a hozzájárulásukra.

Láng Zsolt hangsúlyozta, a projektet szakmailag a legmesszebb menőkig támogatják, de csak olyan változatát, amely a budai régiónak is jó, és évtizedekre megoldja a környék közlekedési anomáliáit.

A polgármester lapunk kérdésére nem tudta megmondani, hogy az általa javasolt elemekkel együtt mennyit drágulna a most 6,5 milliárd forintra tervezett beruházás. Úgy vélte, ha a fővárossal közösen tudnak új terveket benyújtani a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, akkor van lehetőség a november végi határidő és a műszaki tartalom megváltoztatására. Az EU-tól várt, ötmilliárd forintos támogatás pályázati határideje ugyanis a hónap végén lejár.


 

Láng Zsolt utalt arra, hogy ez ügyben már a harmadik fővárosi illetékessel, Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettesek után Tiba Zsolt főjegyzővel tárgyal. Emlékeztetett, hogy a kerület az aggályait, javaslatait már több mint egy éve jelezte. Lapunk kérdésére rendkívül szerencsétlennek nevezte Demszky Gábor főpolgármester korábbi kijelentését, miszerint a kerület zsarol, és drágítja pluszköveteléseivel a beruházást. A főpolgármester egyébként korábban abszurdnak nevezte, hogy egy ilyen, összfővárosi projektnél a kerülettől kell engedélyt kérni.

Az elhangzottak alapján kijelenthető, hogy az összefüggő budai villamoshálózat kialakításából nem lesz semmi - reagált Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője. Hozzátette, a kerület egyes javaslataival egyet tudnak érteni, de szakmailag vállalhatatlannak és nevetségesnek tartják a polgármester azon álláspontját, hogy a 17-es és 19-es villamost azért nem indokolt összekötni a Bem rakparton, mert az utat 2006-ban felújították, és mert azzal párhuzamosan fut a szentendrei HÉV. Vitézy szerint igaz, hogy a főváros késve és felkészületlenül kezdett a beruházáshoz, de a II. kerület az elhangzottak alapján most azt megakadályozza. A városháza városüzemeltetési bizottsága szerdán rendkívüli ülésen foglalkozik az üggyel.

A héten a budai fonódó villamoshálózat ügyében a héten több - hatósági és szakpolitikai - egyeztetés is zajlik, Demszky Gábor főpolgármester megbeszélést fog folytatni Láng Zsolt polgármesterrel - mondta lapunknak Nyáry Krisztián, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. Hangsúlyozta, hogy a II. kerület is a megoldásban érdekelt, akárcsak a főváros. Reményét fejezte ki, hogy tudnak olyan közös álláspontot kialakítani, amely a projekt megvalósítását jelenti, akár módosítva is. A főváros részéről megvan a kompromisszumkészség - tette hozzá.

nol.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://folyokautca.blog.hu/api/trackback/id/tr991522166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása