A kerületben hét máltai játszótér található. Az egész országban tizenhárom játszótér van, tehát több mint a fele Óbudán található. Ennek több oka van, az egyik, hogy a kerületben van a budapesti központja a szervezetnek, illetve az önkormányzat komolyan támogatja a játszótereket.
A kerületi önkormányzat az utolsó három játszóteret önerőből építette. A játszóterek a lakótelepi területeken vannak: Békásmegyeren, a Római lakótelepen, Kaszásdűlőn, a Kerék utcai iskolánál, a Lajos utcában és a Solymár utcában, és este hat-hét óráig vannak nyitva. Játszótér-játszóház program keretében olyan játszóterek-játszóházak kerültek kialakításra, ahol szakképzett kollégák várják ingyenes foglalkozásokkal, klubokkal a környék családjait, a céltalanul csavargó kiskamaszokat.
A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://www.nonprofitobuda.hu/in/wp-content/egeszsegtabor-2008-a5-uj.jpg”.
III. kerületi szakemberek (orvosok, védőnők, dietikusok, gyógytestnevelők, pszichológusok) vezetésével játszva tanulhat az egészséges életmódról. Számos sportágat megismerhet és kipróbálhat. A tábor ideje alatt egészségesen étkezik és különböző egyszerűbb ételek elkészítését is megtanulhatja. A Balaton partján élvezheti a különféle szabadon játszható csoportos játékokat. Egésznapos kiránduláson vagy biciklitúrán vehet részt.

Időpontja: 2008. augusztus 10-18.
Helyszín: Balatonszabadi-Sóstó Ifjúsági tábor
Jelentkezés: 1037 Budapest Rádl árok utca 1. Tel: 3889770, Moravcsik Zoltán: 20-576-53-17
Ára: 29.800 Ft/fő (napi 5x étkezés + hetes starndbérlet)

Jövő szombaton, azaz április 26.-án, 10 órától az Óbudai Waldorf Iskola megrendezi hagyományos Szent György napi vásárát az óbudai Fő téren.

A program a már részben megszokott  (tavalyi előadás videója itt látható):

10 órától a Magonc együttes zenél

11 órától a tanári kar óriásbábokkal előadja Szt. György legendáját igazi ÉLŐ sárkánnyal fűszerezve. (Hangos, félelmetes, ölelő szülő-karok álljanak készenlétben!)

12 órától a 6. osztály mutatja be bámulatos ugrókötelező- és zsonglőrtudományát.

Közben pedig kirakodóvásár, büfé, körtánc, jó hangulat! 

(Az illusztráció egy leendő Waldorf-szülő rajza. Nagyban megnézhető itt.)

A cikket az Óbuda blogról vattem át

Cserháti Zsuzsa„Boldogság gyere haza,
késő van gyere haza,
honnan jössz nem érdekel!
Gyere haza csak ennyi kell!
Boldogság gyere haza,
késő van gyere haza,
honnan jössz nem érdekel!
Nekem elég hogy itt leszel!”

Nézze és halgassa!

Szólj hozzá!

Címkék: zene

Emlékszik? Most ne arról beszéljünk, hogy jó volt-e ez a humor vagy nem, csak nosztalgiázzunk!

szerintünk: (0/5)
szerintetek: (5/5)

Ma reggel ismét összefutottam a hajléktalanokkal, amikor jöttek ki a volt MMG fölötti részről. Egyre többen vannak és sok kisgyerek  - köztük két babakocsis - is van velük. Tudom, hogy a gyereknek minden jobb, mint az állami gondozás, de itt még a szülők is szinte gyerekek!

Mit tegyünk? Ne vegyünk róluk tudomást, hívjuk a Máltaiakat?

Reggelente sokan vannak a héven. Mondhatni túl sokan! Sokan  sokfélék vagyunk.
Gyakran találkozom két nénivel, akik folyamatosan beszélgetnek. Nem hangosan, így nem hallom pontosan miről, de ha hallanám sem érteném, mert szlovákul beszélgetnek, időnként magyarral keverve.
Ősz, szépen gondozott hajuk és ráncaik is mutatják, elmúltak már hatvan évesek. Öröm tölt el, amikor meglátom őket és igyekszem a közelükbe kerülni, mert olyan optimizmust sugároznak, hogy mindég jókedvem lesz tőle.
Megkérdeztem tőlük, innét tudom, hogy testvérek, és - jól sejtettem - a családról folyik a diskurzus. Azt is megtudtam, hogy időnként rájuk mordulnak: beszéljenek magyarul!
Én kifejezetten élvezem kevert beszédüket! Persze én jártam a hetvenes években Erdélyben, és emlékszem, milyen volt, amikor nem mertünk magyarul megszólalni.

Kedves utastársak! Ne ezt tanuljuk el szomszédainktól! Örüljünk a két néni pergő szlovák beszédének! Ugyan ilyen szépen beszélnek ők magyarul is, csak szóba kell velük elegyedni.

 

Amikor felújították a Folyondár utcát, azzal a tiszteletteljes kéréssel fordultunk a tervezőkhöz, hogy oldják meg a kanyarodósávot a Folyondár utcából jobbra, a Szépvölgyi útra, valamint egy zebrát kértünk a Szépvölgyi út túlodalára. Mindkettőt elutasították; az elsőt pénzhiány miatt, a másodikat pedig azért, mert kevés ember használná a zebrát.(??)

Érdemes megnézni ezt a két képet, melyen nagyon jól látszik, milyen ésszerű lett volna a lehajtósávot kialakítani. Az is elgondolkodtató, hogy miért nem gondozza senki a Szieszta lakópark előtti zöld területet? Egyáltalán kihez tartozik? Önkormányzaté vagy magánterület?

Ha hasznosnak tartod a felvetést, kérlek értékeld.

szerintünk: (0/5)
szerintetek: (5/5)
süti beállítások módosítása