A Magyar Kultúra Napja alkalmából hallgassuk meg nemzeti áriánkat, Erkel Ferenc: Bánk bán c. operájából származó áriát László Boldizsár énekli Szegeden.

Simándy József klasszikus előadása: itt és itt

Sajnos jegyfoglalásra már nincs lehetőség, de aki időben ébredt, vagy hajlandó kockáztatni és sorban állni,  az ma rengeteg, nagyon jó filmet nézhet meg ingyen.

Én későn ébredtem, így lemaradok a régen vágyott Kalandorokról. Nem csak azért érdekes mert ingyen lenne, hanem mert ezeknek az eseményeknek a fillingje is mindég nagyon klassz.

Műsor az Urániában

A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT.


A Himnusz („Hymnus, a magyar nép zivataros századaiból”) Kölcsey Ferenc verse, mely egyben Magyarország nemzeti himnusza. Kölcsey műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a református magyarságé a 90. Zsoltár (Tebenned bíztunk, elejétől fogva) volt. Népszerű volt – a hatóságok által többször betiltott – ún. Rákóczi-nóta is. Ez utóbbit Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésítette.
A Himnusz a költő legnagyobb hatású verse, 1823-ban írta szatmárcsekei magányábanA Himnusz a költő legnagyobb hatású verse, 1823-ban írta szatmárcsekei magányában.

 

      

 

Felhívás Óbuda-Békásmegyer Díszpolgára kitüntető cím adományozására vonatkozó indítvány megtételére.

 

 

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Képviselőtestületének 39/2007.(VI. 29.) rendelete újra szabályozta az Óbuda-Békásmegyer díszpolgára kitüntető cím alapításának és adományozásának rendjét.

 


Az Önkormányzat rendelete szerint:

A kitüntető cím annak a magyar, vagy külföldi személynek adományozható, aki:
  a) Óbuda-Békásmegyer gazdasági, társadalmi, tudományos, vagy művészeti életében 
         maradandót alkotott,
  b) egész életművével, kiemelkedő munkásságával olyan országos, vagy nemzetközi  
      elismerést szerzett, amely hozzájárult Óbuda-Békásmegyer jó hírnevének  
      öregbítéséhez.

A kitüntető cím adományozására indítványt tehet:
     a)  a Képviselőtestület bármely tagja,
     b)  az ún. Javaslattevő Testület bármely tagja,
     c)  legalább 100 III. kerületi lakóhellyel rendelkező választópolgár,
     d)  bármely - a III. kerületben székhellyel rendelkező – civil szervezet.

Évente egy kitüntető cím adományozható.

A kitüntető cím adományozására vonatkozó indítványokat az ún. Javaslattevő Testület vizsgálja meg, majd a javaslatot a polgármester terjeszti be a Képviselőtestület ülésére.
A kitüntető cím adományozásáról a Képviselőtestület 2009. március 31-ig dönt.
Az Óbuda-Békásmegyer Díszpolgári cím 2009. május 4-én, a kerület napja alkalmából megrendezendő központi ünnepségen kerül átadásra.

Ezúton kérem a tisztelt indítványtételre jogosultakat, éljenek a lehetőséggel és legkésőbb 2009. március 1-jéig tegyék meg indítványukat Óbuda-Békásmegyer Díszpolgárának személyére.

Az indítvány megtételekor legyenek figyelemmel arra, hogy az tartalmazza az ajánlott személy adatait (név, lakcím), és az adományozás alapjául szolgáló érdem részletes ismertetését.
Az indítványt :  a „Javaslattevő Testületnek”címezve, zárt borítékban, 1033 Bp. Fő tér 3. I. em. 28. sz. címre (Szervezési Osztály) lehet - ügyfélfogadási időben - benyújtani, vagy postai úton megküldeni.

Budapest, 2009. január 12. 

Bús Balázs
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
Polgármestere

Óbuda díszpolgárai

 

A díj odaítélésére várjuk óbudai polgárok, civil szervezetek, egyéb közösségek jelölési javas-latát, írásban, rövid indoklással együtt, Óbuda Kultúrájáért Díj 2009. évi adományozására

 

 




Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselőtestülete 2003-ban Óbuda Kultúrájáért Díjat alapított,
melynek odaítélését és az átadását rendeletben szabályozta:

„A cím adományozható mindazoknak a kiemelkedő tevékenységet kifejtő személyeknek, csoportoknak,
akik Óbuda-Békásmegyer kulturális életének fejlődéséhez kimagasló teljesítményükkel vagy életművükkel hozzájárultak.”

A díjazott személyéről, vagy a díjazott csoportról a Képviselőtestület – rövid indoklást is tartalmazó – minősített többséggel elfogadott határozatában dönt, melyet a nyilvánosan meghirdetett és beérkezett javaslatok alapján – a mindenkori Kulturális Bizottság véleményének figyelembe vételével – hoz meg. Díjazásban évente csak egy személy, vagy egy csoport részesülhet.

Az Óbuda Kultúrájáért Díjjal:
▪ Seres János szobrászművész: „OSZLOPOK” című kisplasztikája,
▪ díszoklevél és
▪ 600.000.-Ft összegű pénzjutalom jár.

A díj az Óbuda Napja kulturális rendezvénysorozat keretében kerül átadásra ünnepélyes keretek között.

A díj odaítélésére várjuk óbudai polgárok, civil szervezetek, egyéb közösségek jelölési javaslatát, írásban, rövid indoklással együtt zárt borítékban a Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Főosztályára (1033 Budapest, Laktanya u. 4.) „Javaslat Óbuda Kultúrájáért Díj adományozására”megjelöléssel, 2009. március 20-ig eljuttatni.

Bővebb felvilágosítás, információ Borbély Rita kulturális referensnél kérhető a 4378-834-es telefonszámon vagy borbely.rita@obuda.hu e-mail címen.

 forrás:obuda.hu

 Az alábbi szám kicsiknek szól és az angol ábécét tanítja meg. Használni általános iskolában lehet, érdekes, hasznos, tetszetős, rövid, tanulható, szóval nincs okunk, hogy ne ajánljuk.

A flash animáció a lapozás után, a poszt végén található. Rövid technikai tanács: mivel ez egy flash, és nincs hozzá lejátszó, úgy tűnik, mintha nem lehetne leállítani, és végig kellene nézni. Ez mondjuk egy csoportban az iskolában kínos lehet, mert ott szeretnénk gyakran megállítani a dalt, hoyg a gyerekek megtanulhassák. Erre így is van lehetőség, és csupán annyit kell tennünk, hogy a JOBB egér gombbal klikkelünk, majd ott a PLAY sorra (amely mellett egy pipa látható, amely a kattintásunk nyomán eltűnik). Ha szeretnénk újraindítani, akkor ismét JOBB egér klikk, PLAY sor, pipa beikszelve, és már megy is tovább. Kattints a tovább>>-ra

Kérem Óbuda-Békásmegyer polgárait, hogy a jelenlegi gázellátási helyzetre tekintettel tegyenek meg mindent azért, hogy az energia felhasználást csökkentsék.


Javasoljuk, hogy a lakóházakban a nem állandó tartózkodás céljára szolgáló helyiségekben a fűtést csökkentsék minimális szintre, csak a fagyveszély elkerülésére. Ilyen helyiségek lehetnek: garázs, műhely, melléképület, szuterin, padlástér, tárolók. Ha a lakásból tartósan távol vannak a hőfokot csökkentsék néhány fokkal.
A közös használatú területeken – lépcsőházakban, belépő előtereken – is csökkentsék a hőmérsékletet.
Az intézményekben a munkaidőn kívüli és hétvégi időre csökkentsék a hőmérsékletet kb. 15 fokra.
Kérem gondoljanak arra, hogy minden megtakarított köbméter gáz mások számára az életet jelentheti a téli hidegben!

 Megértésüket és támogatásukat köszönöm:
Bús Balázs, polgármester

2009 januárjától kitilthatók lesznek a 12 tonnánál nehezebb teherautók a Hungária körgyűrű vonaláról is, miután átadásra kerül az M0 északi szakaszának egy része, és a Megyeri híd. Néhány ipari tranzitútvonalat leszámítva ezek a járművek egész Budapestről ki lesznek tiltva. 2008-ban már megkezdődött a folyamat: januártól a behajtási díjakat emelték meg jelentős mértékben.

Probléma Észak-Budán lett. Itt ugyanis még sokáig nem épül meg az M0-ás helyi szakasza, így onnan nincs hová kitolni a teherforgalmat. Ezért Óbuda útjain még évekig düböröghetnek a nagy kamionok. A stratégia kidolgozásán a Parking Kft. dolgozott a főváros megbízásából. Ők foglalkoznak a behajtási engedélyek kiadásával is.

A helyzet nem könnyű: az M0-ásra értelemszerűen csak ott lehet kiszorítani az autókat, ahol az már megépült. A körgyűrű viszont még nem zárult be, a legnagyobb tranzitforgalom Budapestet délről kerüli. Így aztán az a döntés született, hogy Észak-Budán a Szentendrei út, a Bécsi út és az Árpád híd felől a Vörösvári út a teherforgalomé. Óbuda ettől van most kiakadva. A Szentendrei útra ugyanis a Megyeri híd átadásának köszönhetően a 2008-asnál jóval nagyobb teherforgalom fog rázúdulni, miközben ott lakóházak vannak, de zajvédő fal nincs.

A kérdés: mi lenne a jó megoldás? Legyen teherforgalom a Szentendrei úton? Te megengednéd?

forrás: http://budapestjovoje.freeblog.hu/

 

 

süti beállítások módosítása