A sarokban kövér kemence ontja melegét, s a ház berendezése lélekmelengetően idézi gyermekkorunkat a szülői, nagyszülői ház hangulatát, illatait. A pattogó tűz, a régi bútorok, használati tárgyak között kicsit megáll az idő.

Sáringer Zsóka büszkén sorolja hol lelt a bútorokra, használati eszközökre, s miként vált az egykor omladozó épületből a nyugalom szigetévé az aprócska ház. Ma is hálás érte a sorsnak, hogy Jánosi János Architectura-díjas építészben támogatóra akadt a ház megmentésében. Sokan próbálták lebeszélni a tatarozásról, mondván célszerűbb lebontani a megfáradt épületet, újat felhúzni helyette. Az eredmény magáért beszél. Tágas, világos, otthonos. A régi paraszt bútorok megidézik a múltat, s lehetőséget adnak arra, hogy megelevenedjenek a mesék, családi legendáriumok. Óvodásoktól a legidősebbekig minden generáció megfordul a házban. A kicsik itt látnak először dagasztó teknőt, rokkát, szövőszéket, és a kemence mellet olvasott meséknek is különös varázsa van. Az idősebbek pedig kedvtelve hódolhatnak egykori szenvedélyüknek. S mindig kerül az asztalra pogácsa, gőzölgő tea, mintha csak látogatóban lennénk a nagyszülőknél, vidéki rokonoknál. A tanfolyamok résztvevőit nem csak a kosárfonás, szövés, nemezelés, festés, vagy könyvkötészet vonzza, hanem a közösségteremtő hangulat is. Míg formálódnak az egyedi alkotások, csattog a szövőszék, hajlik a fűz, barátságok, ismeretségek szövődnek, társaságra találnak fiatalok, és magányos idősek.

Az elkészült művek egy része az alkotók otthonát díszíti, a nagyobbik fele pedig ajándék lesz a családnak, barátoknak. Rövidesen beindul a főzőcske is. Titkos családi receptek lesznek közkincsé, fiatalok ismerkedhetnek bevált konyhai technikákkal, sütési trükkökkel, s a terjengő illatok végleg második otthonná avatják a helyet, amelyet megálmodója, Zsóka és a CSIPKE- műhely tagjai már jó ideje annak tekintenek.

Vincze Mara